Még most is libabőrös leszek, ha eszembe jut az a hajnali 4 órás tesztelés, amikor rájöttünk, hogy a *Mythic Championship* Top 8 buborékában a mezőny 60%-a valószínűleg egyetlen, lassan őrlő kontroll archetípust fog játszani. Tudtuk, hogy ha a 15. körben nem nyerünk, a szezon elúszik, és a tét nem csupán pénz volt, hanem a Pro Tour meghívó is. Ekkor született meg az a merész, már-már öngyilkosnak tűnő stratégiai döntés, ami végül a siker kulcsa lett: el kellett felejteni a konzisztenciát, és egy lineáris, *high variance* kombóval kellett beleállni a legrosszabb matchupokba is.

A metagame fojtása: az Azorius Lock

Az előző hetek online eredményei egyértelműen jelezték, hogy a *Standard* formátumot az Azorius alapú control deckek fojtogatják. Ezek a paklik jellemzően rengeteg lapelőnyt generálnak, minden kulcsfontosságú fenyegetést counterelnek, majd lassan, de biztosan zárnak be minket a ‘Stasis Lock’ nevű állapotba, ahonnan nincs visszaút. A legnépszerűbb agresszív archetípusok, mint a Mono-Red vagy a Gruul Midrange, egyszerűen kifogytak a szuflából, mire a kontroll játékosok elérték a kritikus manamennyiséget.

Ez a metagame helyzet azt jelentette, hogy ha egy standard, 50-50 matchupokkal operáló deckkel indulsz, egyszerűen nem tudsz elég győzelmet szerezni a 15 kör alatt ahhoz, hogy bekerülj a Top 8-ba. Szükségünk volt egy olyan ‘tech choice’-ra, ami az Azorius ellen legalább 70%-os *winrate*-et garantál, még ha ez a többi, kevésbé elterjedt pakli ellen rontja is az esélyeinket.

A hagyományos bölcsesség szerint egy hosszú, többnapos versenyen a konzisztencia a király. De amikor a mezőny ennyire egyensúlytalanná válik, a kockázatvállalás átlépi a stratégiai szükségszerűség küszöbét. Ha mindenki az A megoldást hozza, neked B-re kell optimalizálnod, ami azonnal veri A-t.

High variance, high reward: a Kethis deck

Ekkor került elő a Kethis, the Hidden Hand köré épített kombó. Ez egy igazi üvegtigris volt: ha összejött a *setup* (néhány legendás lap a temetőben, Kethis az asztalon, és egy *Mox Amber*), a deck a negyedik körben képes volt végtelen *mill* vagy sebzés kombót végrehajtani. A probléma az volt, hogy a pakli borzasztóan érzékeny volt a *mana screw*-ra, és ha a kulcslapok a rossz sorrendben jöttek, gyakran csak bambultunk az üres asztalra.

Miért volt ez mégis a tökéletes választás az Azorius ellen? Mert a kontroll paklik csak a *fenyegetésekre* reagálnak, nem a *motorra*. A Kethis a temetőből operált, és a kritikus kombó-darabok nem voltak elég fenyegetőek ahhoz, hogy időben *counter*-eljék őket. Mire az Azorius játékos felismerte, hogy a *Discard* és a *Counterspell* nem fogja megállítani a temetőből induló láncreakciót, már késő volt.

A célunk az volt, hogy az első 12 körben, ahol az Azorius dominanciája várható volt, maximális pontot szerezzünk, és elfogadjuk, hogy a *mirror match*-ek vagy a váratlan *Aggro* ellen esetleg elhullunk. A kockázatot a várható érték alapján kalkuláltuk: ha a mezőny 60% kontroll, a 70%-os *winrate* ellenük bőven kompenzálja a 40%-os *winrate*-et a fennmaradó 40% ellen. Ez volt a tiszta *metagaming*.

Sideboard stratégia a döntőért

A *main deck* csak a csata fele volt. A Kethis kombó egy rendkívül lineáris stratégia, ami azt jelenti, hogy ha az ellenfél *sideboard*-ból hoz be 4-5 hatékony *hate* lapot (pl. temető elleni *exile* effekteket), az egész stratégia összeomlik. Ezért a *sideboard* fázisban kellett radikálisan változtatni a pakli jellegén.

A második és harmadik játékra az Azorius játékosok elkezdték behozni az ellenünk szánt kártyákat. Mi viszont nem folytattuk a kombót. Két, teljesen eltérő, *midrange* jellegű stratégiát építettünk be a *sideboard*-unkba, tele lapelőnyt generáló lényekkel, amikkel a kontroll játékosok nem számoltak.

A cél az volt, hogy az ellenfél a második meccsre rossz *sideboard* döntéseket hozzon, mert a kezében lévő kártyák a mi első játékbeli stratégiánkra optimalizáltak, miközben mi egy teljesen más taktikával játszottunk. Ez a stratégiai ‘fejcsavarás’ volt az, ami végül lehetővé tette, hogy a kritikus, Top 8-ba jutást eldöntő meccsen, a 15. körben 2-1-re győzzünk egy tapasztalt Azorius pilóta ellen.

Amikor a tilt a legnagyobb ellenfél

Persze, a pakli tudása, a *metagame* elemzése mind fontos, de az igazi szakértő tudja, hogy a legnehezebb ellenfél a stressz és a *tilt*. A Kethis egy olyan deck volt, ami a *variance* miatt gyakran produkált 0-2-es kezdéseket, ami pszichológiailag nagyon megterhelő egy hosszú versenyen.

Az egyik kritikus pillanatban, a 13. körben, egy olyan *mulligan* után ültem, ahol hat lappal is *mana-flood* volt, és tudtam, hogy a győzelem csak akkor lehetséges, ha az ellenfél is hibázik. Itt jön be a szakértői szintű *mindset*: nem szabad hagyni, hogy a rossz kezdés befolyásolja a későbbi döntéseket. Meg kell tartani a hidegvért, és minden egyes körben az optimális *out*-ra játszani.

A siker kulcsa az volt, hogy a *high variance* deck ellenére stabilan tartottam magam. A győzelemhez nem elég a tökéletes *deck choice*, a tökéletes *sideboard* és a tökéletes *matchup*. Szükség van arra a mentális keménységre is, ami lehetővé teszi, hogy egy 0-2-es kezdés után is higgadtan, *tilt* nélkül nyerj 7 meccset zsinórban. A Kethis megnyerte a csatát, de a mentális felkészültség nyerte a háborút.